Home / Gazdaság / Posta: Nincs pénz a béremelésre, amelyet a postások kérnek

Posta: Nincs pénz a béremelésre, amelyet a postások kérnek

Nincs forrás a bérek emelésére az európai uniós szabályozások miatt – közölte a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

    Schamschula György azt mondta, hogy a postai szolgáltatóknak földrajzi és személyi megkülönböztetés nélküli szolgáltatást kell nyújtaniuk, ezt azonban gazdasági alapon sokszor nem lehet megtenni. Az EU emiatt olyan támogatási rendszer hozott létre, amely lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy támogassák saját szolgáltatójukat. A támogatási összeget viszont 2014-ben állapították meg, az azóta ugyanannyi – magyarázta. Hozzátette: a bérek eközben negyven százalékkal emelkedtek, a keretösszeg viszont nem követi le a növekedést.


    A posta üzemi szinten veszteséges vállalat, mert az alaptevékenységéhez kötődő árbevétel alacsonyabb, mint a feladatok elvégzéséhez szükséges pénz – jelentette ki, megjegyezve: a postai szolgáltatók a világon mindenhol “szenvednek”, mert az iparág sokat változott az elmúlt években, például egyre kevesebb levelet küldenek az emberek, és a csekkforgalom is hanyatlik.


    A tárgyalásokat hétfőn folytatják, a vezérigazgató reméli, hogy meg tudnak állapodni a szakszervezetekkel.

Forrás: MTI.hu

About hellorabakoz

Check Also

Az alkohol is hatással lehetett a bágyogszováti balesetre- Három sérült

Az egyenruhások 1644 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során 13 járművezetőnél jelzett pozitív értéket a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük