Home / Csorna / Szemtanúk jelentkezését várja a csornai rendőrség a hétvégi halálos motorosbaleset ügyében

Szemtanúk jelentkezését várja a csornai rendőrség a hétvégi halálos motorosbaleset ügyében

A halálos baleset még múlt pénteken történt a 85-ös úton

A Csornai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08020/227/2020. bűnügyi számon halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Kóny külterületén, a 85. számú főúton, Csorna felől Enese irányába közlekedett 2020. július 10-én 18 óra 47 perckor egy Fendt típusú mezőgazdasági vontató a hozzá kapcsolt pótkocsival. Haladása során a főút 14+150. kilométerszelvényéhez érve, balra kanyarodása közben, a járműszerelvénye előzésébe kezdett egy motorkerékpáros, aki a vontatójának ütközött. A baleset során a motorkerékpár sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Csornai Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki szemtanúja volt a közlekedési balesetnek, vagy azzal kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Csornai Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-96/263-272-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es “Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

About hellorabakoz

Check Also

Az alkohol is hatással lehetett a bágyogszováti balesetre- Három sérült

Az egyenruhások 1644 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során 13 járművezetőnél jelzett pozitív értéket a …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük