Home / Kék Fény / Ittasan ütközött: Hiába próbálta “megbeszélni” a balesetet a téti férfi, a rendőrök így is lekapcsolták

Ittasan ütközött: Hiába próbálta “megbeszélni” a balesetet a téti férfi, a rendőrök így is lekapcsolták

A 83-as számú főúton, Győrszemere irányából, Győr felé közlekedett autójával egy 63 éves téti férfi 2020. június 21-én 9 óra 50 perckor. Haladása során későn észlelte az előtte forgalmi okból álló személygépkocsit, és a hátuljának ütközött.

A balesetet okozó sofőr – miután beszélt a másik személygépkocsi vezetőjével – a helyszínről elhajtott.

A rendőrök őt tartózkodási helyén találták meg, majd vele szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. Ellenőrzése során az egyenruhások azt is megállapították, hogy a sofőr eltiltás hatálya alatt vezette gépjárművét. A férfi azt állította, hogy csak a balesetet követően fogyasztott alkoholt, ezért őt a járőrök további mintavételre a Győri Rendőrkapitányságra előállították.

Forrás: Rendőrség

Képünk illusztráció

About hellorabakoz

Check Also

Az alkohol is hatással lehetett a bágyogszováti balesetre- Három sérült

Az egyenruhások 1644 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során 13 járművezetőnél jelzett pozitív értéket a …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük