Home / Csorna / Elkapták a csornai karácsonyi Trabant rongálóit

Elkapták a csornai karácsonyi Trabant rongálóit

A csornai rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki kétszer is megrongált egy körforgalomban dekorációs céllal elhelyezett személygépkocsit.

A rendőrségre 2018. január 4-én 20 óra körül érkezett bejelentés, amely szerint Csornán, a Soproni úti körforgalomban dekorációs céllal elhelyezett Trabant gépjárművet egy ismeretlen, az első kerekei előtt lévő betonlap eltávolítása után megpróbálta eltolni.

A járőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, majd elfogtak egy 27 éves férfit, aki összefüggésbe hozható volt a bűncselekmény elkövetésével. A rendőrök a férfit a Csornai Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfinél felmerült a kábítószer fogyasztás gyanúja, ezért vele szemben kábítószer gyorsteszt került alkalmazásra, ami pozitív eredményt mutatott.

A gyanúsított kihallgatása során elismerte, hogy a kihelyezett autót már korábban – 2018. január 2-án – is megrongálta, akkor a gépkocsi ajtajának ablakát törte be egy kézi zsírzó szerszámmal.

A nyomózók a férfinél házkutatást tartottak, amely során a korábbi rongálás elkövetésének eszközét megtalálták és lefoglalták.

A Csornai Rendőrkapitányság M. Péter ellen garázdaság, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárás.

Forrás és fotók: Rendőrség

About hellorabakoz

Check Also

Az alkohol is hatással lehetett a bágyogszováti balesetre- Három sérült

Az egyenruhások 1644 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során 13 járművezetőnél jelzett pozitív értéket a …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük